Hétvégén családilag elmentünk a budapestiek classic-kirándulására: Fogaskerekűvel Városmajorból Széchenyi-hegyre, onnan Gyermekvasúttal János hegyig, majd rövid séta után Libegővel le Zugligetbe, ahonnan 158-as busszal vissza a Városmajorba.
A kirándulás lényege, hogy az elpuhult városlakó gyakorlatilag maximum egy órát sétál mindösszesen, a többi melót elvégzik a kivénhedt közlekedési eszközök. Kisgyerekeseknek is kibírható. :]
Nos mi is a Fogaskerekűtől 10 percre raktuk le a kocsit, elsétáltunk a végállomásig. Szokásos durván kritikus szemléletem csak egyetlen kivetnivalót talált ezidáig: a gyalogút nincsen megfelelően elszeparálva a kerékpárosoktól. Márpedig errefelé kizárólag hardcore downhill kerósok fordulnak meg méregdrága cuccokban és gépekkel. Az egyik le is ordította egy hibázó néni tisztességben megőszült haját a fejéről ekként: “menj a picsába köcsög túrista vissza a helyedre!”
Nos alaphangnak megfelel, el ne felejtsem már, hogy hol vagyok, ezt leszámítva kellemes kis túra volt a vasútig.
Szeptemberi idő, a ragyogó napsütés átszűrődött a bükkfákon, kölkeim egy-egy dömpert vontattak maguk után, ami nélkül esélytelen lett volna, hogy lábon kibirják a túrát.
Fogaskerekű: BKV kitesz kérem magáért. Ezeket a máshol réges régen múzeumba sepert vagonokat makulátlanul rendben tartja, csili vili kivül belül itt minden, hovatovább automatizált utastájékoztató rendszert is installáltak szegényekre, mintha nem lenne elég bajuk igy is. :] Azért a gyerekkoromból ismerős KLING KLANG még megvan hálistennek, csak utána jön Gesztesi Károly, hogy elduruzsolja, hogy éppen mire tudok átszállni… Nos nagyon zakatol és ráz, de megy. Utasközönség az emlitett harcore downhill csávók és hozzánk hasonló kisgyermekes városlakók. Egykét sajnálkozó tekintet fiataloktól két durva smárolás közben. Ehh, ők még nem tudják mi a magyarok istene.
Gyermekvasút: Meg is érkeztünk. Rövid séta a felső végállomástól a vasútig. Megemlíteném, hogy a végállomás csúnyán lepukkant. Szégyen. Csakúgy mint a két matuzsálemi kort megért eszköz közötti utacska. Felfagyott út, a régi kiülős söröző azért még üzemel (tele volt), az évek óta félúton itt letáborozott kócos lányka, aki vattacukrot árul egész biztosan életveszélyes gáz és áram hajtotta masinájából. A végére közvetlenül a Gyermekvasút állomása előtt két élelmes vállalkozó (házaspár), aki mélán mered maga elé szőrmével téliesített kempingszékében és várja, hogy felfújhatós 5 méter magas bálnájukba betévedjen egy gyerek.
Nem téved be. Elég veszélyesnek tűnik ez is. (Áramot 25 méteres hosszabítón a vasúttól szednek) A vasutat a MÁV üzemelteti és gyermekmunkával teszi rentábilisabbá. :]
Na jó ez mégiscsak egy gyermekvasút és látvalevőleg élvezik a kölykök a melót. Szintén über retró filing, frankón azok a kocsik üzemelnek, mint gyerekkoromban, csak még 10 réteg festéket kentek rá 30 év alatt. De ezek is makulátlanok, semmi pukkanat. Nyitott kocsiba ültünk, azonos arcok mellé, mint a fogaskerekűn, bicajosok eltűntek.
Menetrend büntető, már rég tele minden kocsi, de percre pontosan indulunk kb fél óránként.
Sebaj, nap süt, perec csak 180 HUF, van idő leugrani. Kölkök kezdik elvesziteni a türelmüket. Szerencsére nem csak nálunk. VÉGRE elindulunk. Kurva lassan megy, zakatol, mint az állat, jobb kondiban levő turista lehagyná, de élvezetes. Főleg mikor minden átjáró előtt beindul az orosz KÜRT. Öcsém, kő kövön nem marad! Tutira egyetlen élőlény sem él ebben az erdőben ilyen hanghatások mellett! Egyik átjáróban egy fa valamikor pár éve rádőlt a sínre, de előtte még izzé porrá törte a korlátot (tudjátok, azt az értelmetlen útvesztős-körbenézőst). Na a sín mellett 20 centire levágták, hogy tudjon járni a vonat, de a korláton még ott figyel a fatörzs. Ijesztő. Két kitérő van, ahol megvárjuk a szembejövő matuzsálemet, na ezt nem értem miért, de frankón 10-10 percet áll a vonat itt. Az elmúlt 50 évben csiszolhatták volna a dolgot, de mindegy, télleg nagyon hangulatos.
Jön a rangidős állomásfőnök (kb 16 éves) és beszól a kicsiknek: “ nyitott ajtóval utazgatunk? majd én becsukom, mi?” Hö. Király.
Addig is lehet stírölni a többi anyukát. Kölkök meg üvölthetnek.
János hegynél kiszállás és kezdődik a túra érdemi része, már ami a gyaloglást illeti. Na ez már kihívás, de a fiúk bírják az emelkedőt a dömper jó ötletnek bizonyult. Látszik a kilátó a távolban, frankón felújítva. (végre valamire költünk is) Legnagyobb megdöbbenésemre olasz turisták jönnek szembe, de frankó turisták, nem öreg papák idegenvezetővel! Rendes túristák! HE? Na mindegy, ilyen is van, tessék tudomásul venni! Európát érdekli a békebeli magyar túristaút. Khhmm vagy kurvára eltévedtek. :] Mindenesetre ezúton üdvözlöm a “piros csík” túristaút karbantartóit! Szépen karbantartott útvonallal örvendeztettek meg minket.
Libegő: Na kérem ez itten a Retró netovábbja. Minden nagyon durván érintetlen, 2 változás itt 1970 óta történt, az viszont szembeszökő.
1 Egy hirdetés mutatja, hogy a drótkötelet kicserélték a legmodernebbre. Mintakábel is van! Na ja, hogy rá merjé egyáltalán ülni!
2 A WC előtt ül egy ember és 50Ftot kér.
Az épület előtt lepukkant árusok mindenféle jöttment dobozokból és kempingasztalokról árulják mindazt, amit mifelénk árulni szokás: pereckólanyalókakürtöskalács.
Szemetesből kibuggyan a szemét, senki sem üríti. Van még pár kocsi szanaszét meg pár TAXI azoknak, akik taxival jönnek libegőzni. Ja meg sok graffiti és por.
Az út sima volt, vicces, mikor mások kertje fölött ellibex, meg benézel a hálószobaablakon. :] Balkan-tourist.
158-as Busz: Na ez is kőkemény ‘Ababotond monnyon le’-valóság, menetrend köszönő viszonyban sincs az igényekkel. A képen BB2 is a buszt várja. :]
Mire megjön a busz, már rettenet tömeg van, alig férünk fel, de azért a biztonság és a menetrend kedvéért még vár két percet a busz nyitott ajtókkal. Hátha beszáll egy mókus. Mert más élőlény nem férne úgysem be. János kórháznál csodával határos módon sikerül leszállni. Lassan elbandukolunk a kocsiig.
Jól esett ez a kis séta!
