Szakadó eső - tumorból felépülő Dave, kell-e ennél baljóslatúbb kezdet a budapesti koncertre?
Már novemberben megvettük a jegyeket, minden évben, mikor itt járnak, különleges borzongással várom a koncertet - idén sem volt másképp.
Ez a beszámoló asszem most szubjektívebb lesz a szubjektívnél is, mivel egész különlegesen éreztem magam az eső miatt (is)....
Késve érkeztünk, mivel Maki odabent rekonsziliált valamit. Ráadásul úgy döntöttünk, hogy a dugót elkerülendő az Árpád hídnál lerakjuk a kocsit és villamosozunk. BKV-jegy nuku - BKV-ellenőr nuku. Ezt megúsztuk.
Kisebb teljesítménytúra után sikerült megtalálni a bejáratot is; első benyomás: a közönség , így a hangulat is nagyon felhígult az utóbbi években, mióta a Depeche rétegzenekarból mainstream-é küzdötte fel magát. A mindent elárasztó tetkós kopaszra nyírt bazmegelő 10évesjóóónaagyfeketeaudival jövő faszkalap banda igazán mehetne vissza ahonnan jött, mi meg örülhetnénk a Depeche-feelingnek, amiről nekik fingjuk sincs. Tamás cimboránk (akit folyton Attilázok) megjegyezte, hogy igazán hozzászokhatnék már, elvégre ez a feltörekvő Kelet-Európa. :)
A küzdőtér látványa mindent feledtetett: ha másért nem, a rettentő nagy tömeg látványa miatt érdemes lemaradni az előzenekarról. Zagar volt végül? Írjátok már meg... Olyan jó volt látni, hogy ennyien eljöttek, a színpad előtt várakozó, izgatottan hömpölygő massza látványa rögtön feledtette velem a bejáratnál külön-külön megfigyelhető tuskókat.
Volt egy elvetélt próbálkozásunk, hogy közelebb jussunk a színpadhoz, de reménytelen volt. Érkezésunkkor már a monoton, de nagyon komoly DJ szet ment és tele volt a stadion.Hát nemtom, de legalább 20-30e ember.
Maradtunk hátul balra, nem sokkal az ülőhelyek előtt.Itt jóformán senki sem állt.
Az első nóta természetesen az album kezdődala volt - In chains. Valami nem stimmelt a hangzással, Dave hangja is nagyon hamis volt, jajaj. Ledarálták egy szó nélkül az első három dalt, meg is rémültem, hogy Dave betegsége miatt csak egy kötelezettség-állomás lettünk, ráadásul a szokásos "Goooooodeeeeveniiiiing Buuuudapeeeest"-üvöltés is váratott magára. A dalok között 15-20 másodperc szünet is beficcent, amit a tömeg könyörtelen füttyel jutalmazott.
Dave köszönése azért nem maradt el. :) ALig mozgott, de ezt abszolút meg lehet neki bocsátani, sőt.
Aztán szép lassan, ahogy ők is, úgy a közönség is kezdett bemelegedni. A koncert második felére hanyagolni kezdték az új dalokat (khhm, némileg érthető módon) és végre nekem is összeállt a kép és el tudtam vonatkoztatni Dave tumorjától és Martin projektoron át is érezhető feszültségétől.
Elkezdődott a bulim végre: Maki előttem bakancsban és szexi miniben táncol, Tamás az esernyőjét mikrofonnak használva ordít, Judit és Dóra balra tőlem ring, jobbra mellettem egy leszbikus pár vadul smárol...én pedig egy nejlonzacskót magam fölé feszítve szarrá ázva iszom magamba fiatalságom legszebb dalait. ÁÁÁ, nagyon jó!
Maki messze előttem, mintha egyáltalán nem is lenne, mintha nem is az én feleségem lenne, mintha csak perverz módon lopott, leszipkázott Toatal Recall-féle emlékekkel gyönyörködnék egy vadidegen csajban, aki szétázva is nagyon bejön. Legszívesebben odamennék és megölelném, de nem merek...tudom, hogy mostanában mintha többet szeretne egyedül lenni. Hagyom...próbálom hagyni. Néha aranyosan megjelenik és nyom egy puszit vizes orromra...ennek elégnek kell lenni...megint a hülye alattomos gondolatok, hogy ez a nő már nem az enyém.
Nincs olyan dal, ami ne illene hozzám. I can see them now Hanging around To mess you up To strip you down And have their fun With my little one. "Nem vagyunk már húszévesek", francba én biztos nem, mert én továbbra is 18 vagyok, mikor először megláttam.
Soha nem gondoltam volna, hogy egy Depeche koncertnek még jót is tesz a zuhé, óriási dolog volt egyedül állni a kifeszített neylon alatt: összegyűjtötte a csilingelő magas hangokat, mintha csak hifi elefántfülem nőtt volna! A fejem fölött kopogó esőcseppek pedig varázslatos sercegő hanglemez élménnyé tették a digitális élményt! Mintha egy régi majd 20 éves bakeliten szólna az Enjoy the silence: Feelings are intense...Words are trivial...Pleasures remain...so does the pain...words are meaningless...and forgettable.
Kezdek reménytelenül egybeolvadni a zenével, az Enjoy the silence most csak nekem szól. A projektoron a tagok szkafanderben komoran figyelnek, meg sem mozdulnak.
Azt hiszem sírok. De nem vagyok benne biztos, mert amúgy is folyik a víz mindenfelé. Tökmindegy. Asszem két évnyi fájdalom és magány szakadt megint fel. Mint mostanában annyiszor. De most jó. Csak Maki meg ne lássa. Nem akarom elrontani a kedvét, mindent félreertene. Words can only do harm...igaza lehet. Minek annyit beszélni?
Ebben a dalban benne van a magány, a szerelem, a hazugság és a csend egyszerre. Nagyon betalált. Az üvöltő fülsüketítő csönd. Igen. Ez most csak az én koncertem, nem a mienk. Meg kell szokjam.
Jó sok ráadás volt, végre Dave is megforgatta magát, amit a közönség azonnal őrjöngéssel fogadott. Seggriszálás is megvolt, tinik biztos örültek neki. :)
Ez a koncert nekem nagyon személyesre sikerült, elteszem magamnak a trezoromba.
Valahogy tudattalanul lebegve áramlottam ki a tömeggel, próbáltam úgy tenni, mintha Péter lennék, húbazmeg de szűk a kijárat, énis mindjárt behugyozok, meg ilyenek. Közben meg csak visszhangzott a fejemben egész hazáig: Im just an angel...Driving blindly...Through this world...Im just a slave here...At the mercy...Of a girl.
****************************** **********************
Depeche Mode 2009 Tour of the Universe, Puskás Ferenc stadion
Soundria rating: 9/10
