Ezúton szeretném leróni tiszteletemet a kertünkben ideiglenesen és állandóan állomásozó élőlények felé. Csak csodálattal és tisztelettel tudok rájuk tekinteni.

Évek óta nálunk fészkel egy-egy feketerigó pár. Relatíve békésen fészkelgetnek évek óta. De mivel idén már macskánk is van, rögtön be is indultak az események:

A kutyánk (Micúr)

néha megkergeti kíváncsi cicánkat (Tigris),

csak a miheztartás végett, mert különben a legnagyobb barátok és nagyon jól elvannak egymással. Egy szép napon Micúr felkergette Tigrist egy magaslati pontra, ahonnan Tigris észrevette a fészket. Onnan fogva reggeltől estig a kisrigókat (Csipik) egrecíroztatta, Csipik szülei pedig hősként védték a fiókákat.

A sok zaklatásnak az lett a vége, hogy Csipik idő előtt kiestek a fészekből, kénytelenek voltunk mentőakciót szervezni, melynek során Aribari által itt felejtett ketrecbe mentettük őket. Már éppen azon tanakodtam, hogy mit adok nekik enni, mikor megjelentek a szülők és halált / Tigrist megvető bátorsággal etetni kezdték őket.

Míg Tigrist vizipisztollyal tartottuk távol Csipi családtól, Micúr ügyet sem vetett az egész kalamajkára. Nem úgy egy csóka, aki minden hacacáré ellenére egyszerűen letámadta a ketrecet és megsebesítette az egyik óvatlan fiókát, aki a nyakát nyújtogatta a ketrecből. Mire kiértem, már vér folyt, szegény kismadár másnap elpusztult.

Másik Csipit elengedtük, mert rájöttem, hogy a természet törvényeit úgy sem tudjuk kijátszani egykönnyen. Az életben maradt fióka gyorsan áttelepült szüleivel egy macskátlan kertbe Tigris nagy bánatára, aki azóta ismét Micúrra vadászik a kertben. :)

Nos, ez volt a helyzetjelentés az Állatkert közepéről.