Végre pár napja otthon!
Hét végén hazaértem majd két hét kivert E.T.-állapot után. Mindenki egyben van, fiúk nagyon örültek nekem és azóta is érzem, hogy egyre inkább megnyílnak ismét felém. BB2 azért haragszik is rám, amiért ilyen sokat töltöttem távol otthonról. Feleség is mintha örült volna, de ugye a női lelkekbe ki lát bele? ;)
Makival rettentő sok a megbeszélni valónk, nyomjuk is keményen az ipart, amint a fiúk elaludtak.
Nagyon bízom benne, hogy helyre lehet még lökni a dolgokat köztünk. Rajtam biztos nem fog múlni.
Ha túl leszünk ezen a rettentő sérülékeny és kicsit (ön)bizalomhiányos időszakon és kezdenek beforrni a sebek, talán visszatérhetnek a régi_de_új hétköznapok is.
Szegény nem tudom, mit csinált az elmúlt két hétben, de aludni biztos nem aludta ki magát, mert kezd totál a végére járni az energiájának. :) Mai allergia-oltására már el sem akartam engedni, nehogy hazafelé fának menjen.
Én is úgy érzem magam, mint egy zombi. Készülni kellene a fotosulimra, de ahhoz nem ártana némi koncentrációs készség is, ami most momentán nem áll rendelkezésre. :)
folyt köv
